A legfrissebb étel, amit elkészítettünk nem éppen egy alacsony szénhidrát tartalmú étrendbe való (a gnocchi miatt), de egy „csaló” hétvégi este fénypontja is lehet. A lazacot természetesen már jól ismerjük, a gnocchi már annál érdekesebb. Ez egy finom burgonyából készült tésztaféleség, ami alapjáraton nem diétás köret, amennyiben szeretnénk, helyettesíthetjük az alapanyagokat pl. a finomlisztet kukoricaliszttel, hogy „diéta barátabb” legyen, de már előre elkészítve is megvásárolható.

Gnocchi (2 fő):

  • 0,5 kg burgonya
  • 20 dkg finomliszt (kukoricaliszt, rizsliszt)
  • 1 db tojás
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, bors ízlés szerint
  • 1 ek. olívaolaj

- Mossuk meg a burgonyát és forrásban lévő vízben főzzük puhára. Öntsük le róla a vizet, hámozzuk meg, és jó alaposan törjük át krumplinyomóval, majd hagyjuk kihűlni.
- Adjuk hozzá a tojást, a sót, a zúzott fokhagymát és a lisztet. Ez utóbbit fokozatosan adagoljuk, a burgonya fajtájától függ, hogy mennyit vesz fel. Dolgozzuk össze, hogy szépen összeálljon, de puha tésztát kapjunk. (Ne legyen ragacsos!)
- Lisztezett felületen formáljunk belőle 1,5 cm átmérőjű hengereket és vágjuk fel 1,5-2 cm-es darabokra. Egy villa hátulján görgessük le őket egyesével, hogy szép bordázott felületük legyen. (így a szósz is jobban megmarad rajtuk majd)
- Forrásban lévő sós vízben, több részletben főzzük ki őket pár perc alatt. Mikor feljönnek a víz tetejére, már szedhetjük is ki egy tálba, ahol forgassuk át olívaolajjal.


Tejszínes mártás:

  • 250 ml tejszín
  • 4 gerezd fokhagyma
  • metélőhagyma
  • só, bors

A fokhagymát és a metélőhagymát felaprózzuk, majd megolvasztott vajon pároljuk egy serpenyőben. Beleöntjük a tejszínt, fűszerezzük, és jól összeforraljuk, hogy besűrűsödjön és krémes legyen.

Lazac:

  • 20-25 dkg lazac filé (1főre)

A lazacot mossuk meg alaposan, majd szeleteljük fel. Ízlés szerint sózzuk, majd borsozzuk. Forró oliva olajon hirtelen süssük meg egyik, majd másik oldalát, közben citrommal locsoljuk.

A gnocchit gazdagon öntsük le a tejszínes mártással, mellé a lazac szeletet citrom karikával díszítve helyezzük el és máris tálalhatjuk. Jó étvágyat!

KALÓRIA 659
FEHÉRJE 53g
SZÉNHIDRÁT 86g
ZSÍR 12g